RUSZIN KULTÚRA ÉS HAGYOMÁNYÁPOLÁS
HÍRES RUSZINOK
Minden népnek van eredeti kultúrája, hagyományai, nyelve, melyeknek segítségével megőrzi identitását. A ruszinok különleges nép, mert megőrizték kulturális örökségüket és nyelvüket, bár soha sem volt saját országuk. Évszázadokon át ki voltak téve a beolvadásnak (asszimiláció) azon államok részéről, amelyekben éltek. Ennek következménye elsősorban az, hogy sok ruszin család, de leginkább az ifjú generáció, vagy alig tud valamit családi gyökereiről, vagy egyáltalán nem ismeri azokat, úgyszintén a ruszin nyelvet. Ez a történelmi viszonyok és a politika következménye. Csak a XX század 90-es éveiben indult el az új ruszin reneszánsz azokban az országokban, amelyekben ruszinok laktak és laknak, mivel a nemzetiségek lehetőséget kaptak kultúrájuk és hagyományaik megőrzésére, ami minden nép számára nagyon hasznos. Így áll a helyzet ma Magyarországon. Az ifjabb nemzedék többnyire szüleitől tud valamit származásáról. E, a teljesség igénye nélküli összeállítással, az a cél vezérelt bennünket, hogy megismertessük elsősorban a ruszinok ifjú nemzedékét, népének híres személyeivel, akik jelentősen hozzájárultak a világ kultúrájának, a tudományoknak a fejlődéséhez és büszkék lehessenek arra, hogy ők is ezen istenfélő, becsületes, tehetséges nép fiai.
Az összeállítást két nyelven jelentetjük meg, hogy a magyar nyelvű ifjú generáció is olvashassa. Hiszen közismert tény, hogy a ruszinok és magyarok együttélése több mint ezer évre tekint vissza, sok a közös hagyományunk. Reméljük, hogy az ifjú nemzedék megérti és jobban fogja értékelni népének kultúráját, gazdag hagyományait, és emlékszik rá, hogy
„Mi ruszinok – ég fiai” és „Ruszin voltam, vagyok, leszek…”
Források: I. Pop "Kárpátaljai Rusz enciklopédiája", Ungvár 2006. / P.R. Magochi "Kárpáti Ruszinok", Karpatho-rusynskyi Tudományos Központ 2000. / M. Lyavinecz "A ruszin történelem, irodalom és kultúra kiemelkedő alakjai", Budapest 2010. / L. Sasvári "A ruszinok nyomában", Budapest 2001.
Ébresztők
Alekszander Duchnovics
(1803-1865)
A ruszin nép nagy ébresztője, Duchnovics A. 1803. április 24-én született Topolya községben az akkori Zemplén vármegyében az Osztrák-Magyar monarchiában. Ő volt Vaszilij Duchnovics gk lelkész és felesége Mária legidősebb gyermeke. A cirill ábécét és az Apostol olvasását nagyapjától Herberitől tanulta, aki a Klokocsovi parochus volt. Kilenc éves korában Ungvárra kerül, ahol latint és magyar nyelvet tanul. 1816-ban, 12 éves korában négy hugával és öccsével árvák lettek. Édesapja temetése utáni napon nagyapja Dmitrij Duchnovics elmondta a család eredetének történetét, a történetet a következő szavakkal fejezte be: „Fiam, emlékezzél a nemzetedre, szeresd nemzetedet, imádkozz Istenhez és tekints Keletre és Északra, ahonnan várhatjuk a megmentésünket…” (A. Duchnovics, Prjasevi (Eperjesi) kanonok rövid önéletrajza). A Kassai Akadémián 1823-ban filozofiát végzett, itt erős hatással voltak rá a ruszofil eszmék. 1823-27-ig az Ungvári Teológiai Szemináriumban tanult. Ennek elvégzése után Tarkovics püspök a püspöki kancelláriba irányította Popovics Vaszillal együtt, aki akkor a puspöki és konsistoriális jegyző tanácsosa volt. Duchnovics és Tarkovszkij püspök között voltak nézeteltérések, mint írja az Ébresztő”… sok igazságtalanságot szenvedtem…” Elfogadta az ungvári alispán, Stefán Petrovaj meghívását és fiának nevelője lett. Két év multán a püspök meghívására visszatér a püspökségre, majd 1833-ban parochussá nevezik ki Komlosba, majd 1834-ben Belovezsába. Az itt szerzett benyomásairól így ír: „akkor voltam először Ruszinok között, rádöbbentem, hogy én is Ruszin vagyok, ruszin lelkemben érzés ébredt. kezdtem olvsani és írni oroszul, de mit olvashattam, én sehol nem láttam orosz könyvet, azért a Zsoltárokkal kezdtem foglalkozni és olvastam ószlávul, annak tudta nélkül. hogy az oroszoknál ez az állami nyelv.” 1839-1843-ig Popovics V. püspöknél konszisztoriális jegyző,1843-ban, V. Tarkovics püspök halála után az új püspök O. Hahanec utasítására Prjasovba lett kinevezve (Eperjes), itt maradt egészen haláláig. Ezen időszakra tehető művei többségének a megírása. Főbb művei: 1847 – Olvasókönyv kezdőknek. Buda 1849 – A Ruszinok helyzete Magyarországon. Lemberg. 1850 – a Ruszinok köszöntése Újévkor. Peremisl 1850 – A jótett felülmúlja a gazdagságot. Színdarab 3 felvonásban. A Kárpátorusz nép javára Alekszander Duchnovicstól. Peremisl.
Alekszander Pavlovics
(1819-1900)
Alekszander Pavlovics a 19. század második felénekkiemelkedő közéleti személyisége, költő, publicista, történész és folklorista, pedagógus, népi ébresztő és ismeretterjesztő, pap volt. Született 1819. szeptember 19-én Sárisszke Csorne községben a jelenlegi Bárdfai (Bardejov) járásban görög katolikus papi családban. Négy éves korában elhunyt édesanyja, kilenc éves korában édesapja is elhunyt. Mikor teljes árvaságra jutott, anyai nagybátyja, Andrij Hladisovszkij vette gondozásába. Lembergben végezte iskoláinak egy részét (lengyelül és németül), 1835-1839-ig Miskolcon tanul, ahol elvégzi a gimnázium 5. és 6. osztályát. 1841-1843-ban Egerben tanul, jogot. Rövid ideig egy német doktor családjánál lakott, majd Szirmai grófnál mint gyermekeik tanára és nevelője.Itt rendelkezésére állt gazdag magyar és német nyelvű könyvtár.Abban az időben a fiatalember sokat olvasott és verseket írogatott magyarul és németül. Amikor megürül egy hely a Trnavai teológiai szemináriumban, az akkori Prjasevi (Eperjesi) püspök Joszéf Hahanecz elküldi Pavlovicsot Trnavaba. Az itt leélt évek (1843-1847) nagy életiskolát jelentettek számára. Itt kezdett gondolkozni a saját anyanyelvéről, kezdett kibontakozni a szeretet anyanyelve iránt. Verseit kezdi cirill betükkel írni. 1848. augusztus 27-én szentelték pappa (coeleb= nőtlen pappá). Személyiségének formálásában nagy jelentősége volt a forradalmi éveknek (1848-1849) és az orosz csapatok bevonulásának a Kárpátokon keresztül. A magyar forradalmárok Kossuth-al az élükön kikiáltották az osztrák császár trónfosztását, Magyarország függetlenségét. Nagy változások mentek végbe a társadalomban, ezek érintették a Makovicai ruszinok életét is. Ezeket a változásokat Pavlovics elfogadta, és ennek a témának szentelt néhány költeményt. 1849 februárban kinevezték a Prjasovi (Eperjesi) püspökség archivariusának és jegyzőjének, ezt a tisztet 1851-ig töltötte be.Ez időben találkozott és összebarátkozott A. Duchnovicscsal, aki számára idősebb testvér és tanító lett és akit nagyra értékelt. Prjasev-ből áthelyezték Belovezsá-ba, ahol 13 évig szolgált. Itt közeli barátság alakul ki ruszin híveivel és itt, a Makovicán lesz érett költővé. 1864 szeptemberében áthelyezik Szvidnik-be, ahol több mint 36 évet paposkodott, egészen haláláig, 1900. december 25-ig. Írói tevékenységében több periódust különböztetünk meg. Jelentősebb költeményei: Otecsesztvo (Haza), Piszny Kárpátoborca (A kárpátokat leküzdő éneke) Hlasz Ruszinuv (a Ruszinok hangja) Piszny Kárpáto-ruszka (Kárpátorosz ének), Piszny podkárpátszkoho Ruszina (A Kár-pátaljai Ruszin Éneke) és mások. Nagyon szerette szülőföldjét, a Makovicát, ezért költeményeinek egy részét e táj természeti szépségeinek szentelte. Makovica lakosai elnevezték „Makovicai fülemülének”. Mint pap, vallásos verseket is írt, mint Boh (Isten), Novij rik (Új év), Vira (Hit), Cerkov (Templom), Vozdihanije (Sóhajtás), Dusa (Lélek), Szmerty (Halál). Művészetében nagy helyet foglalnak a felvilágosító versek, melyekben a szellemi és testi tisztaságra buzdít, barátainak szentelt versek, a ruszinok életét minden oldalról bemutató versek – a születéstől a halálig. Dumké nád kolészkov (Gondolatok a bölcső felett), Jedna bidná máté (Egy szegény Anya), Szluzsnécjá (A szolgálónő) és mások. Végrendeletnek tekinthwetők szavai – őrizzétek az anyanyelvet, mert benne él a nép, ne feledjétek a történelmet, a Ruszinok múltját. Mindenkinek emlékezni kel szavaira: Mint szabad emberek akartunk mi élni Ruszinnak maradni, egymástól nem félni, Vallásunkat, szokásainkat megőrizni, Akinek teremetett Isten, annak megmaradni.
Fenczik Eugen
(1844-1903)
Egyik legismertebb ruszin írónk, Fenczik E. született 1844 október 5-én a Bereg megyei Martinka községben papi családban. A gimnáziumot Ungváron végezte. Majd felvették a Bécsi Teologiai Szemináriumba. Tanulmányai befejeztével visszatért Kárpátaljára, házasságot kötött Volovcsik Marijaval. E házasságból 13 gyermekük született, akiket szüleik istenszeretetre, hazaszeretetre neveltek. 1869-ben Fenczik Eugent pappá szentelték, papi szolgálatának állomásai: 1869-71-Bogarevicá, 1871-72 – Bukovec, 1872-1882 – Duszino, 1882-1894 – Velikij Rakovec, és végül 1894-1902-ig Horincsovo, itt halt meg 1903. december 5-én. A hívők szemében mindig az Istent és embereket hűen szolgáló, nagyon művelt ember volt, jártas úgy a teológiában, mint az irodalomban, történelemben, filozófiában. Olyan lelkipásztor volt, aki megérdemelte a megbecsülést és elismerést, mert a szellmi értékeket átadta a népnek, és ez meghozta eredményét, Sok munkát írt meg és adott ki. Gondolatai kifejtése során Fenczik fontos feladatnak tekintette az olvasóinak nevelését, hitüknek megerősítését, erkölcsös életre nevelését, tudományos érdeklődésük felkeltését, nemzeti öntudatuk megőrzését, a szülőföldjük természeti kincseinek, történelmi múltjának, megismertetését. Papként 115 munkát írt meg, Közöttük a „Szent Liturgia”, melyben leírja a görög-katólikus liturgiát, „Molitvoszlov” (Imakönyv), költeményei Isten, Kereszt, Krisztus születése, Feltámadás és mások. Világi szerzeményei: mesék, tankönyvek, pedagógiai könyvek (neveléssel kapcsolatos könyvek) versek, elbeszélések, társadalmi és történelmi regények, színdarabok, tudományos cikkek, fordítások.1932-ben kiadott műveinek gyűjteményében 340 mű szerepel. 1885-ben kezdte kiadni a Lisztok (levél) c. hetilapot, melyet egészen haláláig szerkesztett. Ez olyan hetilap volt, amelyben rendszeresen megjelentek egyházi, irodalmi, történelmi anyagok, nevelte olvasóit, bővítette látókörüket, iskolai gyakorlatokat, feladatokat közölt iskolai tanítók bevonásával. Az újság nyelvezete népi ruszin nyelv volt, ez nagyon népszerűvé, olvashatóvá tette. Fenczik E. egész élete során arra törekedett, hogy a ruszinok az Osztrák-Magyar monarchia tisztelt, megbecsült népévé váljanak. Fenczik E. művei: „Szűlőföldön hazátlanul”, „Lelki szegények”, „A szegény tanító”, „Korjatovics” – hősköltemény, „Laborc herceg”, „Uzshorod elfoglalása”, „A Nevickei vár romjain”, „Szlávok”.
Szilvay Ioann
(1838-1904)
A 19. század második felében a kárpátaljai ruszinok ébresztői között nagyon jelentős helyet foglal el Szilvay Ioann, mint költő, prózaíró, publicista, néprajzos, egyben egyházi személy. Az ő irodalmi álneve Uriil Meteor volt. Született 1838. március 15-én a Bereg megyei Szuszkó községben, a Latorca felső folyásának festői szépségű völgyében. A népiskolát Ungváron végezte el 1847-ben, gimnáziumba Ungváron és Szatmáron járt. Teológiai tanulmányait a Budapesti Pázmány Péter Egyetem Központi Szemináriumban végezte be 1860-ban. Hosszú ideig volt parochus Szuszkovó községben, 1881-1889- ig a Perecsenyi járásban, Turja Remetén volt pap, 1889 májusától haláláig (1904) a Munkácsi járási Novo- Davidkovo községban teljesített papi szolgálatot, itt is van eltemetve. Mint Duchnovics, Kralickij, Fenczik, Uriil Meteor is lexikálosan nagyon képzett személyiség volt. Több nyelven beszélt – a ruszinon kívül magyarul, nagyoroszul, latinul, németül, szlovákul. Irodalmi műveit az akkori Ungvári irodalmi folyóiratokban publikálta – a „Szvit”, Novij Szvit”, „Kárpát”, a „Lisztok” vallási-irodalmi folyóiratban. Költői hagyatékában szinte nem találunk intim lírai megnyilvánulásokat. Tehetségét népe szolgálatába helyezte. Költeményeiben igyekezett feltárni népe múltját, mert véleménye szerint ez erősíti a nemzeti öntudatot. Petőfi és Arany költészetének hatására magyar nyelvű verseket is írt. A magyar költészet területén jelentős sikereke ért el, de inkább a ruszin népe szolgálatának tövises útját választotta… Alkotótevékenységének külön fejezetét képezik az egyházi énekek. E művek külön kiadásban jelentek meg könyv formájában „Piszennik” címmel. Könyvével egyszerű orosz nyelven írt gyönyörű énekeket adott a nép szájába. Utolsó költeménye „Horjascsaja szvecska” (Égő gyertya) az 1905 év Miszjaceszlov-ban (havilapban) a következő jegyzettel lett leközölve: Ez a költemény Uriil Meteor utolsó műve, aki 1904. 02.13.-án hunyt el.
Julij Sztavrovszkij – Popradov
(1850-1899)
Született 1850. január 18-án a Szepesi Szulin községben Ioán Sztavrovszkij görög katolikus pap és felesége Paraszka első gyermekeként. A családban még öt gyermek volt. Otthon magyarul és ruszinul beszéltek. Az édesapa gyermekeivel ruszinul beszélt, az imádságokat ószláv nyelven tanulták. A hat éves Sztavrovszkij általános iskoláit Szulin-ban kezdte, egy év múlva szülei átíratták a Podolincii iskolába, hogy tanuljon meg németül is. Az iskola befejezése után felvételt nyer a Lőcsei gimnáziumba, ahol 3 évet végzett, majd a Prjasevi (Eperjesi) gimnáziumban folytatja, itt 1868-ban érettségizik. 1868-től Pesten szláv bölcsészetet tanul, egyidőben a pesti központi hittudományi szeminárium diákja, ezt 1874-ben befejezi. A szeminárium befejezése után a püspöki kancellária diákonusa, majd 1875. március 8-án pappá szentelik. 1875-76-ban Orjábin község papja, majd áthelyezik a püspöki kancelláriába (1877-79). A püspöki kancelláriában nem érzi magát jól. Ebben különös szerepet játszik Tóth püspök személye, aki a magyarosítás híve volt. Dobrjanszkijnak Csertezsen saját székhelye van, kezdeményezésére 1879-ben Sztavrovszkijt áthelyezik a Csertezsi paróchiára, melynek szintén Dobrjanszkij a patrónusa. Sztavrovszkij baráti kapcsolatokat ápolt a Dobrjanszkij család tagjaival, ami nagyban befolyásolta irodalmi tevékeny-ségét és a (nagy-)orosz nyelv elsajátítását. Az életében történt pozitív változá-sok ellenére, irodalmi tevékenységében 16 éves szünet következik, melynek okai mindmáig nem tisztázottak. Csak 1893-tól folytatja műveinek publikálását, egészen haláláig. Ezen évek a legtermékenyebbek életében. Olyan remekeket ír, mint „Na Beszkigyi” (A Beszkiden), „Vecsernyij Zvon” (Esti harangszó), „Zimusnyij vecser” (Hideg este), „Szpis” (Szepes) stb. 1899 elején megbetegszik és mércius 27-én bváratlanul meghal. Sírja a Csertezsi temetőben, nem messze Dobrjanszkij sírjától található. Irodalmi tevékenységének időrendi mutatója 1868 – megjelent nyomtatásban első verse – „Szon” (Álom) címmel, „Otcsézná” (Haza) 1893, 1896. „Szpomén na Poprad” (Emlékezés Poprádra) (1893). „Na Beszkégyi” (A Beszkiden) (1893). „K ugrorusszkim” (A magyaroroszokhoz) (1893). „Vecsernyij zvon” (Esti harangszó) (1893). „Zimusnyij vecsur” (Hideg este) (1895). Hazámhoz Hazám a Kárpátokban van, Erdős, kék hegyek között, Ahol népem öreg házakban Él régmúlt, ismeretlen idők óta Itt születtem. Vele éltem. Beleszerettem szülőföldembe. Való, bár szegény és pór, de a maga egyszerűségében- gyönyörű
Papság
Bacsinszky András püspök
(1732-1809)
A görög-katolikus egyház kiemelkedő képviselője, Bacsinszky András szüetett 1732-ben Benyáténo községben (Ung vármegye) görg-katolikus pap családjában. Az áltolános iskola után az Unvári Gimnáziumban tanult, majd 1752-től a Nagyszombati Teologián.1757-ben doktorált. Felszentelése után a Hajdúdorogi parochia káplána lett. Az 1757-ben magalakult Munkácsi püspökségnek Bradács után, 1772-től, püspöke lett. Akkor az ide tartozó 13 vármegyében a püspökségnek 729 parochiája volt. Bacsinszky A. pűspök nagy figyelmet szentelt a ruszin fiatalság anyanyelvi oktatásának, valamint a kántortanítók képzésének a görög-katolikus falusi iskolák számára, nagyon fontosnak tartotta a népi iskolák hálózatának kiépítését, ahol előírta a katekizmus tanítását 6-tól 14 éves korig. Az iskolai oktatást ruszin nyelven akarta megvalósítani, ezért megrendelte a tankönyveket a Budai Egyetemi Nyomdánál. Kezdeményezésére a Budai Egyetemi Nyomda kiadta az 5 kötetes Szentírást 1804-1805-ben. Meghalt 1809. november 7-én. A püspök tevékenységét kutatva, az ismert magyar tudós, prof. Udvari István a következőket írta: Bacsinszky A. pűspök működése alatt új gondolatok, új megoldások, reformok születtek, melyek megtartották hatásukat a ruszin nép lelki életére egészen a XX. század közepéig. Körleveleiben megjelentek a ruszin ideologia 19-20 századának legértékesebb elemei. Nem csak arról van szó, hogy nevével és püspöki tevékenységével függnek össze az első jelei a ruszin reneszánsznak. Ő szerény, de mélyen nemzeti kezdeményezések elindítója volt. Ezért mondhatjuk, hogy személye a XIX századi ruszin nemzeti mozgalom forrásánál állt.” Bacsinszky személyében úgy a hitéhez, mint a népéhez hű személyiséget tisztelhetünk. Igyekezett megérteni korát azért, hogy minden pozitív, az életet előremozdító tényezőt és eseményt népe javára fordítsa.
Dovhovics Vaszil
(1783-1849)
Dovhovics Vaszil, a pap, költő, közéleti személyiség, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Született a Máramaros megyei Zolotarjovo községben. Itt végezte el az általános iskolát, majd a Huszti latin-magyar nyelvű iskolában tanult Török János katólikus papnál. Gimnáziumba előbb Szigeten, majd Nagyváradon járt, tanulmányait Trnaván majd Ungváron folytatja, teológiát tanul. Pappá szentelése 1811-ben történt, Bradacs pűspök végezte. Kinevezték Dovhoi parochusnak. Nevét is itt változtatta meg, eredeti vezetékneve Dovhánics. Tizenöt éves működése alatt Dovhán kőtemplomot épített, majd áthelyezik a Bereg megyei Lucska községbe, majd a Munkácsi püspökség konszisztóriuma asszesszorává. Ez időben folyóíratban publikálja Feljegyzések az etnográfiáról, mint tudományról és Bacsinszky A. pűspökről szóló történelmi tanulmányát. Munkácsi parochussá 1828-ban nevezik ki. Itt kezdi el építeni a székesegyházat- a mai Nagyboldogasszony templomot és az iskolát. Élete során fontos társadalmi tisztségeket tölt be. A Magyar Tudományos Akadémia első ülésén, 1831 februárában hírdették ki az Akadémia tagságának névsorát – 6 rendes tag és 20 levelző tag nevét, Utóbbiak között volt Dovhovics V. A Kárpát-ruszinok történelmében Dovhovics Vaszil leginkább mint költő ismert. Költészete kéziratban mardt fenn (1831), melyet ő saját maga készített. Bölcsészeti munkáit magyar nyelven írta és periódikus folyóíratokban publikálta. Ezek: A teremtő a világmindenség szemszögéből (Buda, 1823) A világ teremtéséről Decart és Newton-tól egy lépéssel feljebb (Buda, 1829) Ezen dolgozatai alapján választották az MTA levelező tagjává. Költészete 190 versből áll, ebből 131 latin nyelven, 41- magyarúl és 18 ruszin nyelven íródott. Ezek a „Poemata”szöveggyűjteményben vannak, mint az önéletrajza is, melyet magyar nyelven írt meg.
Boldog Romzsa Tódor felszentelt vértanú
(1911-1947)
Romzsa Tódor püspök, felszentelt vértanú nevét a görg-katolikus világ hívői széles körben tisztelik. A püspök hitéért vállalta a vértanuhalált, mert a hitét jobban szerette az életénél. Született 1911. április 14-én Nagy- Bocskón, Kárpátalján. Általános iskoláit szülőfalujában végezte, majd a Huszti gimnáziumban tanult, melyet 1930-ban végzett el kitűnő eredménnyel. Teológiai tanúlmányait Rómában a Collegium Germanicum-Hungaricum-ban végzi, 1936-ban Rómában szentelik pappá Karácsonykor, december 25-én. A fiatal pap 1934 júliusában tér haza Rómából, a Csehszlovák hadseregben mint hadköteles tábori lelkészi képzésben részesül, majd a Huszti járásban Berezovo és Nézsnyij Bösztröj községekben pap.1939-ben pűspöke visszahívja Ungvárra és kinevezi szeptember 1-től a Teologiai Szeminárium filozófia professzorának. 1944 szeptemberében Sztojka A. pűspök halála után püspökké szentelik. A Vörös Hadsereg 1944. október 27-én szinte ellenálás néljkül foglalja el Kárpátalját. A lakosság nagyobbik része remélte, hogy a háború után a terület továbbra is Csehszlovákiához fog tartozni. De 1944. november 26-án a Népi Tanács elfogadott egy Kiáltványt, melyben kérte újraegyesítését Ukrajnával, és kérte Sztálint, hogy vegy fel a Szovjet Únióba. Ennek a Kiáltványnak az aláírását megtagadta úgy Romzsa tódor püspök, mint a papság. Ennek ellenére 1945. június 25-től Kárpátalját hivatalosan hozzácsatolják a Szovjet Únióhoz, mint Ukrajna Kárpáton túli területét. Az új hatalom nem ismeri el a görög- katólikus egyházat, megtagadja bejegyzését. Romzsa Tódor pűspök megtagadja a Hatalom utasítását, hogy csatlakozzon az Orosz Pravoszláv Egyházhoz. A püspök vidékre utazik, szentbeszédeivel buzdítja a papságot és hívőket, hogy tartsanak ki, vállaják hitükért a szenvedést is. A püspök utazgatása elérte célját – láthatóvá vált a nép ragaszkodása üldözött egyházához. 1947-től elkezdődött a görg – katólikus egyház fokozott szorongatása, kezdték elkobozni a görg-katólikus templomokat és átadni az újonnan szervezett pravoszlán parokiáknak, letartóztatták azokat a papokat, akik nem akartak áttérni a pravoszláv vallásra. A püspök továbbra is búzdítja híveit, megjelenik a templomi búcsúkon, beszédeket mond. A hatalom nem tűri az ellenállást. Sztálin beleegyezését adja, hogy „a Vatikán terrorisztikus fészkét Ungváron…” megsemmisítsék. 1947. október 27-én a Munkácsi járási Lavki községben templom-szentelés után merénylet történt Romzsa Tódor ellen. A merénylet nem sikerült, mert a támadást megzavarta a hirtelen megjelent postai autó, a sérülteket kórházba szállították. A püspök kezdett lábadozni, de a merénylet után már másnap megjelent a Munkácsi kórház sebészeti osztályán egy új „ápolónő” a KGB ügynöke, aki az ápolónővérek eltávolítása után kuráre mérget fecskendezett be a püspöknek, és 1947. november 1-én a püspök meghalt. 1947. november 4-én a püspököt a Székesegyház kriptájában eltemették. A görög –katólikus egyház üldözése folytatódott: 1949-ben végleg betiltották és azokat a papokat, akik nerm voltak hajlandók átállni a pavoszláv egyházhoz, 25 év börtönre itélték és elhurcolták a GULÁG-ra- összesen 135 papot. A Görög- katólikus egyház legalizálása csak 1991-ben történt meg. 2001. június 27-én Romzsa Tódor pűspök, felszentelt vértanú beatifikációja (boldoggá avatása) történt meg.
Tudósok
Báludjanszkij Mihail
(1769-1847)
Közismert tudós, a Szent-Pétervári Egyetem első rektora, Baludjanszkij Mihail született 1769. szeptember 26-án Olsava községben, Zemplén vármegyében. A Sátoraljaújhelyi Pálos minoritáknál végezte a gimnáziumot. A gimnázium falai között beleoltották a tudomány szeretetét. Később a Kassai Királyi Akadémián tanul, ahol nagy elméleti és jogi ismeretekre tesz szert. Az Akadémián kitűnő bizonyítványt szerzett, jogi tanulmányait az Osztrák birodalom központjában, a Bécsi egyetem jogi karán fejezte be. 1789-ben a 25 éves Baludjanszkij I. elnyerte pályázaton a Nagyváradi Akadémia politika-tudományi tanszékét és 1789. augusztus 30-án megtartotta első előadását, melyet az állami jog elméletének és technikájának szentelt. Zseniális emlékezőtehetségének és szorgalmának köszönhetően Baludjanszkij I. óriási tudásra tett szert, ezért nevezték később oroszországban a „tudomány kincsestárának”. Tudományos sikerei lehetővé tették a jogi doktorátus megszerzését, ez után meghívást kap Pestre, az Egyetemre az Állami- és közjogi tanszékre. Öt nyelv ismerete: angol, francia, olasz, német és orosz, nem beszélve a klasszikus latinról, melyet úgy beszélt, mintha anyanyelve lenne - mindez lehetővé tette az őt érdeklő kérdések mély kutatását az állami jog területén. 1803-ban Orlay ajánlásával meghívták Oroszországba, ahol a Szent-Pétervári Pedagógiai Főiskola politekonomia tanszékének tanára, később 1819-től a Szent Pétervári Egyetem első rektora lett. Részt vett az Oroszországi pénzügyi rendszer reformjának előkészíté-sében, valamint az Orosz Birodalom Törvénykönyvének összeállításában. Kidolgozta a képzési tervet és közreműködött az első orosz jogászok képzésében. Báludjanszkij I. támogatta az Osztrák Monarchia szláv népeinek renesszansz kisérletetit. Levelezett P. Safarikkal, B. Karadzsical. Teke B., Humbold A., Liszt F., Széchényi I.- mind levelezőpartnerei voltak. Ő vezette be a tudományba a politekonomia fogalmat. Személye a ruszinok büszkesége volt és lesz. Bronz mellszobra nyitja a rektorok portrécsarnokát a Szent- Pétervári Egyetem aulájában.
Lucskay Mihail
(1789 – 1843)
Nagy- Lucskán, a Bereg megyei, Munkácsi járásban 1789. november 19-én született a falusi kántor-tanító Pop Mihail családjában egy kisfiú, aki később nagy oktató, lokálpatrióta, enciklopédikus tudós lett. Szülőfalujához kötődő szeretete miatt felvette a Lucskay nevet. Általános iskolába a Munkácsi kolostorba járt, melyet kitűnő eredménnyel végzett el, majd 1805 – től az Ungvári gimnáziumba,később a Nagyváradi gimnáziumban tanult és érettségizett. Bécsben 1812-1816-ig elvégezte e Teológiát, Nagyváradon szentelték pappá. Először Nagy Lucskán volt káplán, majd 1818-tól a Munkácsi püspök Pócsi Alekszij titkára és titkos tanácsosa. Nagy szerepe volt a Munkácsi püspökség megosztásában, megszervezte a Bratiszlavai (pozsonyi) székes-egyház megépítését. 1827. március 28-tól kinevezik a Munkácsi püspökség adminisztrátorává, majd áldozópappá. 1829 júniusában Lucskay M. Bourbon Ludovik spanyol herceg kérésére, aki Luccában élt (Olaszország) és görög-katolikus hitközséget akart alapítani, Olaszországba utazik. A herceg az első naptól megkedvelte Lucskayt, kitünő körülményeket teremtett számára, hogy taníthassa a keleti rítust. Lucca-ban adja ki az első Ruiszin nyelvtan könyvét (1830), és folytatja a „Kárpáti ruszinok történelme” művét. 1830 októberében visszatér Ungvárra. Pártfogója, Pócsi A. pűspök halála után ellentétek jelentkeztek a püspöki hivatal és Lucskay között, ahová irigyei feljelentgették. Az új püspök, Popovics Vaszilij beiktatásával ezek az ellentétek megszűntek. Lucskayt megújítják az Ungvári helynöki tisztségében, kinevezik a család és szerzetesi fogadalom védnökévé. 1839. március 19-én engedélyt kap kápolna építésére az Ungvári templom mellett. 1840. január 24-én elérte, hogy minden parochián, ahol nincs iskola, a faluközösség költségére építsenek iskolákat. Popovics V. pűspök kötelezte Lucskayt a ruszin gyermekek iskoláztatására. Jelleme alapján Lucskay nagyon pontos volt, rossz egészségi állapota ellenére sokat dolgozott. Hirtelen hunyt el 1843. december 3-án. Az Ungvári Ceholnyai templom kápolnája kriptájában temették el. 1926-ban gimnazisták márványtáblát állítottak annak a templomnak a falán, melyben olyan hűségesen szolgált élete végéig. Még 1831-ben első helyre került a szláv írók között a „Nyelvtan”, „Templomi prédikációk” és a hatkötetes „Kárpátaljai Ruszinok Történelme” műveivel.
Mészáros Károly
(1821-1890)
Mészáros Károly Ungvár első történésze és Kárpátalja egyik első történésze is. Született 1821. július 20 -án Hajdúdorogon földművelő családban. Az általános iskolában jól tanult, ezért felvételt nyert a Debreceni gimnáziumba, majd a Pécsi egyetem Jogi karán tanult. 1845-ben megírta és kiadta munkáját „az ember megismerésének alapjai”. 1846-ban befejezte tanulmányait és ügyészként dolgozott. Még diák korában részt vett a forradalom előtti körökben. Az 1848-49-es forradalom idején úgy lépett fel, mint a forradalom krónikása, újságíró. Mészáros K. megírta Petőfi Sándor és Kossuth Lajos politikai portréját.1848-ban megjelentek könyvei: Parlamenti Kötelességek, és Európa legújabb Alkotmányai. 1849-ben átköltözött Ungvárra, ahol ügyvédi tevékenységbe kezdett. Megismerkedett Dobrjanszkij A.-val, aki a kárpátaljai ruszinok Ausztriától való elszakadását, a Galíciaiakkal való egyesülését szorgalmazta és opponenseként lépett fel. Mészáros hírdette, hogy a ruszinok a monarchián belül kel maradjanak. 1850-ben megírta „A magyarországi ruszinok története” könyvet. Ebben a könyvben Mészáros kiáll a ruszinok őshonossága mellett. Mészáros Károly másik alapos műve- „Ungvár történelme a legrégebbi időktől napjainkig”. E munkájában mint Ungvár első történésze lép fel. 1870-ben megjelenik „Önéletrajza”, melyben leírja saját életét, sikereit és tévedéseit. 1854-ben visszatér Budapestre, ahol folytatta újságírói tevékenységét, megírt néhány felvilágosító jellegű brosúrát. Felváltva hol Budapesten, hol Ungváron, hol Zavadkán élt. Ungváron nyomdát létesített (1861), megpróbált újságot kiadni, de az anyagi nehézségek miatt nem sokáig folytatta. Életének utolsó éveit Zavadkán töltötte, ahol 1890. február 2-án halt meg. Hajdúdorogon 1971 júliusában a görög-katolikus templomnál emlék-táblát avattak fel és a városi könyvtár felvette nevét.
Hodinka Antal
(1864-1946)
Hodinka Antal, az ismert történész és kutató 1864. február 7-én született a Zempléni járás Ladomirov községben (ma Szlovákia) görög-katólikus papi családban. Gyermekkora a Máramarosi Szokérnécja (Szeklence) községben telt, ahol elvégezte az általános iskolát. Tovább tanult a Szigeti, majd Unghvári gimnáziumokban. A Munkácsi püspökség papneveldéjéből 1882-ben a Budapesti Központi Teológiai Szemináriumba került, ennek befejezése után egy évre Szokérnécjára (Szeklencére) került, ahol a görög-katólikus liturgia kutatásával és a szlávok történelmének tanulmányozásával foglalkozott. Már akkor felébredt érdeklődése a történelem iránt. 1888-ban a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa lett. Nyelvismeretére vonatkozóan akkor a ruszinon és magyaron kívül ismerte az egyházi szláv, a szerb, a nagyorosz, a latin és a német nyelveket. 1889-ben küldik a Bécsi Osztrák Történelmi Múzeumba, ahol diplomáciával, paleographiával, és szláv bölcsészettel foglalkozik. Ott akkor korának legismertebb szlavistája, Jahics V. tanítványa lett. Bécsből 1891-ben tért haza, 1892-ben megírta a „A szerb történelem kezdetének forrásai” munkáját, melyért doktori címet kapott. Még úugyanabban az 1892. évben kínevezték a Császári és Királyi könyvtár igazgatójának, itt több munkát írt az szlávokkal kapcsolatban. 1895-1896-ban a Magyart Tudomá-nyos Akadémia ösztöndíjával Rómában volt, 1905-ben „A Magyar-szláv kapcsolatok 1526-ban” megkapta a Budapesti Egyetem magántanára címet, 1906-tól a Pozsonyi Jogi Akadémia professzora. 1918-ban a Pozsonyi Egyetem filozófiai karának magyar nyelvi tanszékét vezeti. A monarchia szétesése után átköltözik Pécsre. 1923-1935-ig a Pécsi Egyetem általános történelem tanszékvezető tanára. 1932-től a Pécsi Egyetem rektora. 1911-től az MTA levelező, 1932-től rendes akadémiai tag. 1943.1944-ben a Kárpátaljai Tudományos Társaság tiszteletbeli elnöke. Hodinka A. ismert egyháztörténész, sok egyháztörténelmi munka szerzője, valamint történelmi munkák szerzője Magyarország és Kárpátalja történelméről. Ezek: A Munkácsi Görög-katólikus püspökség története (Budapest, 1909), Egyháztörténelmi dokumentumok gyűjte-ménye (527 dokumentum 1458-1715, 1919), Dokumentumok gyűjte-ménye Ungvárról és az Ungvári domíniumról (1917), A Dél-Kárpáti ruszinok hazája, gazdasága és múltja. Írta egy Szokérnécjai árva. (1923) E műve ruszinul, angolul és franciául jelent meg. Hodinka A. bemútatta a ruszin népi nyelv gazdagságát. Az 1900-ban kiadott Ausztria- Magyarország című néprajzi lexikonban ő írta meg a „Ruthének” c. fejezetet, melyet a ruszin származású festőművész, Roskovics I. illusztrált, mely bemutatta a ruszinok kultúráját és életét. Ezen kívül Hodinka A. nagymennyiságű anyagot gyűjtött a ruszinokról különböző levéltárakban. Ezt az anyagot részben feldolgozta, részben kiadta. A ruszin nyelv kérdesivel foglalkozva, kiadta „Száz nép-dalunk” c. gyűjteményét, befejezte a 7500 igét tartalmazó ruszin-magyar szótár- Hlaholécja- A Kárpát-ruszin nyelv valamennyi igéjének gyűjteménye könyvét. Összegyűjtötte, rendezte, az előszót írta Hopij Romanov (Faximile kiadás prof. Udvari I., Nyíregyháza,1991). Gazdag kézirati örökségét Hodinka A. élete utolsó napjáig rendezte. Ezt az értékes hagyatékot a család kérésére Perényi József történész a Magyar Tudományos Akadémia kéziratok könyvtárában helyezete el, hozzáférhetővé tette a kutatók számára. Hodinka Antalt mélyen tisztelik Európa és a világ tudósai. Nyíregyházán 1993-ban tiszteletére nemzetközi konferenciát rendeztek, szervezője prof. Udvari István volt.1997-ben a házfalán, melyben lakott, emléktáblát helyeztek el. 2003-ban Budapesten megalakultg a Hodinka Antal Ruszin Értelmiségi egyesület.2011-ben Budapsten síremléket állítottak márvány mellszobrával.
Hiador Sztripszkij
(1875-1946)
Irodalomtörténész, folklorista, műfordító, néprajzkutató és író, Sztripszkij Hiador született 1875. március 7-én Selesztov községben. 1893-ban elvégezte az Ungvári gimnáziumot, majd a Budapesti egyetemen, később a Kolozsvári egyetemen tanult, ezt 1900-ban fejezte be. Itt kapta a Filozófia doktora címet is. Tíz évig az Erdélyi Múzeum könyvtárosa Kolozsvárott, egyidejűleg az Erdélyi Kárpáti Társaságban is dolgozott. 1913-ban meg-választják a Román Tudományos Akadémia tagjává 1913-1918-ig a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya munkatársa. A Múzeum megbízásából gyűjtötte a tárgyi emlékeket a magyarlakta településeken Ung vármegyében és Máramarosban. 1911-ben mint önálló anyagot, bemutatja a ruszinok legrégebbi könyveit, külön fejezetet szentel a úruszin ABC-nek. Íróként verseket, elbeszéléseket, novellákat írt. Jelentősen hozzájárúlt a Kárpátaljai ruszinok folklorjának megismeréséhez. 1905-ben Bereg, Ugocsa és Máramaros megyékben összegyüjtött 50 ruszin mesét és 100 népdalt. Ruszin folklór antológiát állított össze, (Népi szóhasználat a Magyarországi oroszoknál a történelmi emlékekben, az élő öregeknél és írásos emlékekben. 1921, kézirat). A Magyar Köztársaság kikiáltásakor, 1918-ban, az Oktatási Minisztérium ruszin osztályának vezetője, a Nemzeti kisebbségek minisztériumának tanácsnoka. Előkészítette a ruszin nyelv kodifikációjának tervezetét, Megalapította Budapesten a Csasz (Idő) kiadót a ruszin kiadványok kiadására, elkészítette a kiadó számára az első ruszin könyvet - Olvasókönyv felnőtteknek. Hol a Kárpátaljai Rusz történelmének korábbi dokumentumai? c. művében felszólította a ruszinokat becsüljék anyanyelvüket, őrizzék meg a régi toponomiákat településeiken. 1941-1944-ben aktívan részt vett a Kárpátaljai Tudományos Egyesület munkájában.
Bonkáló Sándor
(1880-1959)
Bonkáló Sándor, a szlávista tudós 1880. január 22-én született Kárpátalján, Rahón. Családja apai ágon magyar, anyai ágon ruszin volt, anyja az ismert egyháztörténész Hadzsega Vaszil és teológiai tanár Hadzsega Július rokona volt. Bonkáló Sándor a népi iskolát Rahón végezte, majd Ungváron a Piaristáknál, Később Máramaros Szigeten tanult. A gimnázium elvégzése után szülei beíratták az Ungvári Teológiai Szemináriumba. Teológus diplomával Bonkáló állást keresett Kárpátalján. Mivel ez nem sikerült, beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol szláv nyelveket tanult. 1906-ban Latin-Germán-Szlavisztikai Bölcsész diplomát szerzett és gimnáziumi tanár lett. 110-ben megvédte doktori disszertációját, sok tudományos munkát publikált folyóíratokban. 1913-ban pályázaton ösztöndíjat nyert az Orosz Birodalmi Akadémián, ennek köszönhetően 1,5 évig Oroszországban volt. Visszatérése után egy rendszerezett, összefoglaló dolgozatot adott ki „A szlávok” címmel. 1917-ben kinevezik a Pázmány Péter Egyetem orosz nyelv- és irodalom magántanárává, 1919-ben egyetemi tanári címet kap és megbízzák a ruszin nyelv és irodalom tanszék megszervezésével. Tudományos karjerjét a történelmi események szakítják meg (az I. Világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése, az 1920-as Trianoni diktátum). 1919-1920-ban a tanszéken kezdte oktatnia ruszin nyelvet és irodalmat. a Tanszék feladata volt információk közlése a ruszinokról, akiknek a Magyar Kormány kulturális és területi autonómiát akart adni. De a politikai fordulatok végzetes szerepet játszottak Bonkáló S. életében. 1924-ben megszüntették a tanszéket és Bonkálót nyugdíjazták. 1925-től rádióadások sorozatát szerkesztette az orosz és ruszin kultúra ismert jubileumairól. Ez a rádióadás sorozat közel 20 évig tartott. Az 1925-1938 években kiemelkedő műfordítói tevékenységet fejtett ki. A Guttenberg könyvkiadó elkezdte kiadni „A világ-irodalom klasszikusai” sorozatát, ebben a sorozatban az orosz regényeket Bonkáló fordította. Nagy sikernek örvendett L. Tolsztoj „Háború és béke” regénye az ő fordításában. A II. világháború után, 1945. november 1-től újra folytatja munkáját a Budapesti Egyetemen. Kutatómunkát haláláig folytat. Elhunyt Budapesten 1959. november 3-án. Élete folytán végig egyetlen vágya volt – annak a ruszin kultúrának örzőjévé lenni, amelybe született. Jelentősebb művei „A magyar rutének” (1920), „A Kárpátaljai rutén irodalom és művelődés” (1935), „A rutének” (1940). Ezek a művei dicsőítik a ruszin nép történelmét és kultúráját.
Beszkid Nikolaj
(1883-1947)
Ismert tudós, irodalomtörténész, született 1883. január 23-án, Boldogkőváralján (Abaújszántó mellett). Ismert ruszin közéleti családból származott. Dédapja, nagyapja és nagybátyja ismert közéleti személyiségek voltak. A Prjasevi (Eperjesi) Katolikus gimnáziumban tanult 1892-1900 között. A családban hagyomány volt, hogy valamelyik fiúgyermek a teológiát választotta. Így tet Nikolaj is. Ő teológiai tanulmányait Budapesten végezte, és 1917.ben a Prjasevi (Eperjesi) Katedrálisban pappá szentelték. 1900-ban kinevezték a püspöki titkárság élére. Ez időben tudományos munkásságot folytat és 1911-ben megkapja a filozófia doktora címet. 1903.tól 20 éven át Beszkid N. a Magyar Történelmi Társaság tagja volt, ekkor adja ki első nagy művét – a Tapolcai apátság története címmel. 1923-ban a püspökségről Lehnava községbe kerül. Ez időszakban az Ungvári Duchnovics Társaság kérésére elkezdte kiadni a Ruszin Ébresztők műveit. Duchnovics és költészete címmel 1929-ben Ungváron megjelent kötet, 1928-ban Sztavrovszkij-Popradov Ju.-ról könyvet jelentetett meg, M. Arisztovval közösen 12 vallási jellegű film forgatókönyvét írták meg. Az amerikai ruszinok kérésére dolgozott Teodor Korjatovics és Alekszander Duchnovichról szóló filmek forgatókönyvein, de ezen munkák sorsa ismeretlen, mert a második világháború miatt megszakadtak a kapcsolatok az amerikai ruszinokkal. 1945-ben saját kérésére nyugdíjba vonult, testvérénél élt haláláig, 1947-ig. 1932-ben kiadta Fenczik E. műveinek bibliográfiáját.
Harajda Iván
(1905-1944)
Nyelvész, pedagógus, ruszin ismeretterjesztő, született Zaricsovo községben Kárpátalján (Ung megye) 1905. január 29-én. 1919-től szüleivel Magyarországon lakott, 1924-ben Székesfehérvárott érettségizett. 1924-28 között Budapesten jogi tanulmányokat végzett, itt megkapta a jogi doktor címet, majd felvételt nyert a Pesti bölcsészkarra és 1930-tól a Krakowi Jagello egyetemen tanult., melyet 1934-ben végzett el. Ez után a Jagello egyetem tanára 1939-ig, amikor a Gestapo letartóztatja és más egyetemi tanárokkal együtt a Saxenhauseni koncentrációs táborba zárja. A magyar kormány közbenjárására 1940-ben kiszabadul, és Ungvárra utazik. Ungváron a Kárpátaljai Tudományos Társaság (KTT) elnöke lesz, ezt a tisztséget a szovjet csapatok bejöveteléig tölti be, 1944. október 27-ig. Ez időszak alatt Harajda I. szerkeztője és kiadója volt a Literaturna Negyilja (Irodalmi hét) és Ruszjka molodezs (Ruszin ifjuság), tudományos negyedéves folyóirat ZORJA (Hajnal), Szilszkohoszpodarszkij Kalendar (Mezőgazdasági Kalendárium 1942-1944, harminc kötet a Népi Könyvtár sorozatból, negyven kötet az Irodalmi- tudományos könyvtár sorozatból, a Gyermek könyvtár sorozat könyvei. Mint kutató, történész és lexikografus is jelentőset alkotott. Mint lexikografus összeállította az idegen szavak szótárát, dolgozott az orosz-magyar szótáron is. Nagy jelentőséggel bírt az 1941-ben kiadott Orosz nyelvtan c. könyve. Jelentősége szélesebb volt, mint egy gyakorlati tankönyvé. Könyvét úgy lehet tekinteni, mint az irodalmi ruszin nyelv kodifikációjának kisérletét. Életét és további tevékenységét meg-szakította a szovjet kémelhárítás letratóztatása 1944. november 17-én. Megvádolták „profasiszta agitáció a kommunista mozgalom ellen”. Meghalt a szovjet titkosszolgálat börtönében Ungváron.
Baleckij Emil
(1919-1981)
Az ismert tudós, szlavista bölcsész Huklévoje községben született a Kárpátaljai Volóci járásban. A népi iskolát Csinagyijevo (Beregszentmiklós) községben végezte, majd a Munkácsi orosz gimnáziumban tanult, ezt 1937-ben végezte el. Még diákként, 1936-ban adta ki első verseskötetét orosz nyelven. Beiratkozott a Prágai Karlov Egyetem Bölcsész karára. Ott szlavisztikát tanult M. Vajnhart és J. Horák professzoroknál (1937-1939). Kárpátalja Magyarországhoz történt visszacsatolása után tanulmányait a Budapesti Egyetem Bölcsész karán folytatta (1939-1943). Ez idő alatt Buda-pestről szerkesztette az Ungvári Karpatoruszkij Holosz c. újság irodalmi rovatát. Műveit jórészt orosz nyelven írta, de fennmaradtak anyanyelvén, ruszinul írt művei is. Lengyel történész barátja Waclaw Felcak kapcsolatainak köszönhetően, egyes művei megjelentek a lengyel menekültek lapjában lengyelül. Baleckij E. aktívan együttműködött a Kárpátalja Tudományos Társasággal és a Bródi A. szerkesztette „Russzkaja Pravda” újság szerkesztőségével. Költeményeit a „12”, „Zsivaja sztruja” kötetekben, nyelvészeti munkáit a „Zorja” és „Literaturna Negyilja” folyóiratokban közölte. Többek között itt jelent meg munkája Szabó Eumen 1890-ben kiadott Grammatikájának, és a magánhangzók a ruszin dialektusokban c. munkái. 1943-ban besorozták a Magyar Hadseregbe. A háború végén letartóztatták. Miután kiszabadult a börtönből az ismert szlavista Knyézsi I. ajánlásával felvették a Budapesti Egyetem Szlavisztikai Intézetének tanársegédévé. 1951 óta a Budapesti Idegen nyelvek Intézetének orosz nyelvű tanszékének vezetője és a Budapesti Egyetem Orosz Intézetének docense. 1952-től 1965-ig a Lenin Intézet orosz tanszékének vezetője, 1965-től haláláig az ELTE orosz tanszékének vezetője. Baleckij kutatta a ruszin nyelvjárásokat, kutatásai eredményét az általa sok éven át szerkesztett folyóiratban közölte. Kutatta a XVII. századi írásos dokumentumok nyelvezetét, részletesen kielemezte Komlóska község nyelvjárásáét (1956-1958), előkészített egy ruszin szöveggyűjteményt (1980). Elhunyt Budapesten 1981-ben. Halálának 25. éves évfordulója alkalmából a Terézvárosi Ruszin Önkormányzat emléktáblát helyezett el a ház falán, melyben élete utolsó éveiben élt.
Udvari István
(1950-2005)
Az ismert tudós, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola ukrán és orosz nyelvi tanszék alapítója, professzor Udvari István született 1950. július 14-én, Tornyospálcán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Általános iskoláit Eperjeskén, középiskolát a szomszédos Mándokon végezte. A Debreceni egyetemen tanult és történelem – orosz bölcsészet karon szerzett diplomát 1975-ban. 1978-tól 2000-ig a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán dolgozik. 1981-ben megvédi kandidátusi disszertációját, 1988-ban doktoriját, 1997-ben megvédi az Akadémiai Doktori disszertációját. 2002-ben megszervezte és felkészítette az akkreditációra az ukrán és ruszin filológiai tanszéket, ez által megteremtette az ukrán és ruszin bölcsészettudomány egyik legnagyobb központját Magyarországon. Tudományos munkássága során Udvari I. nagy figyelmet szentel az etnikumok közötti folyamatoknak, kulturális és nyelvi kölcsönös kapcsolatoknak, melyek történelmileg alakultak ki a Magyarországon lakó különböző népességek között. Hodinka Antal akadémikus tudományos hagyatékának kutatása során megszerkesztett 8 külön kötetet, köztük egy vaskos munkát „a Kárpáto-ruszin nyelv valamennyi igéjének gyüjtemé-nye”1991, A Kárpát-ruszinok hazája, gazdasága és történelme” 2000. Élete utolsó hónapjaiban Előszót írt Hodinka A. ruszin szöveggyűjteményéhez „Az idő rosszabb, mint a víz” címmel (2005). Udvari I. professzor sok tudományos munkájában kutatta Csopej László, Teodor Sztripszkij és más kiemelkedő ruszin értelmiségi személyiségek munkásságát, valamint I. Kutka, A. Bacsinszky, Blazsovszky, Olysavszkyj M., Bradacs I. püspökök irodalmi munkásságát. Hivatali kötelességein túl, Udvari I. professzor tudományos társaságok és egyesületek aktív tagja. Alapító tagja a Hodinka Antal Ruszin Értelmiségi Egyesületnek, a Hodinka-díj első kitüntetettje.
Politikusok
Dobrjanszkij Adolf
(1817-1901)
Kárpátalja kiemelkedő politikai és társadalmi aktivistája 1817. december 6-án született Szlovákiában Rudlyovo községben görög-katolikus papi családban. Gimnáziumban Lőcsén, Rozsnyón, Miskolcon tanult. Filozófiát Kassán hallgatott az Akadémián, jogot Egerben, bányászatot a Selmecbányai bányászati-erdészeti Akadémián. Dobrjanszkij A. tökéletesen beszélt oroszul, magyarul, németül, olaszul, franciául, szlovákul, görögül és latinul. Dobrjanszkij csatlakozott a szláv egység eszméjéhez, melyet a cseh és szlovák ébresztők Hopko V. és Safarik P. propagáltak, bekapcsolódik minden nép politikai függetlenségének jogáért hirdetett küzdelem akcióiba. Reményekkel fogadta az 1848-as Magyarországi forradalmat és várta Kosasuth Lajostól, hogy a Kárpátaljai ruszinoknak polgárjogot biztosítson. A Magyar parlamentképviselőjévé választják a Selmecbányai körzetben, de mandátumát nem ismerték el. A magyar hatóságok nem oldották meg a nemzetiségi problémát, erre Dobrjanszkij saját program kidolgozásába kezdett – az Osztrák impériumon belül, Magyarország területén egységes provincia kialakításáról a Kárpátaljai rusz, Galícia és Bukovina bevonásával és benyújtotta Ferenc József császárnak. Miután a magyar forradalmat vérbe fojtották, 1849 októberében Dobrjanszkij Bécsbe utazik ruszin delegáció élén (Alekszovics, M. Viszánik, J. Soltész, A. Janickij). A delegáció 12 pontos petíciót nyújtott be az uralkodónak, ezek között – a ruszin nyelv elismerése az iskolákban és igazgatásban, ruszin nyelvű könyvek, tankönyvek kiadása, és mások. A petíció 12 pontja közül csak egy teljesült: Ungvári autonóm körzet lett kialakítva. Dobrjanszkijt kinevezik az Ung. Bereg, Ugocsa és Máramaros megyék kanceláriájának igazgatójává. Dobrjanszkij követelte, hogy adattassék meg minden nép részére az önrendelkezés joga. Mindenkit megráztak a cikkek, beszédek, melyeket Dobrjanszkij a parlamentben adott elő. Jelentős kulturális ismeretterjesztő munkát végzett. 1866-ban a Nagy Szent Bazil Egysület elnökévé választják. Támogatásával jelennek meg Kárpátalján sa „Szvit” és „Szová” folyóiratok. Orosz nyelvű írásai közül a következők méltóak említésre: „A Kárpátaljai Rusz nyugati határairól Szt. Vladimir óta”, „A naptárreformról”, „Az osztrák-magyar oroszok jelenlegi politikai és vallási helyzetéről”. A magyar hatóságok megvádolták panszlávizmussal, ezért kénytelen volt visszavonulni birtokára Csertézsre, majd 1875-ben emigrált Orosz-országba. Visszatért az osztrák-magyar monrchiába 1881-ben és Lembergben telepedett le. A botrányos bírósági eljárás lezárása után, melyben őt és leányát „hazaárulással” vádolták, Dobrjanszkij A. előbb Bécsbe, majd Insbruckba költözött, ahol 1901-ben meghalt. Végrendelete szerint Szlovákiában, Csertezs községben temették el.
Kurtyák Iván
(1888-1933)
Kurtyák Iván politikus született 1888. február 2-án Kárpátalján, Huszton. Az Ungvári Tanítóképzőt 1910-ban végezte el, kinevezték Csepa, majd Száldobos község tanítójának. 1914-ben Mármarosszigeten besorozták katonának, az orosz frontra került és súlyosan megsérült. Felépülése után Bécsbe irányították, ahol megismerkedik szlovák és más politikusokkal és elkezd politizálni. Az 1919-es forradalom után visszatért Husztra, ahol nagy politikai aktivitást fejtett ki, megalapította 1920-1923 között az autonómiáért küzdő „Kárpátaljai Mezőgazdasági Szövetség” pártot, amelyből megalakult az „Autonóm Mezőgazdasági Szövetség”. 1923-ban megválasztották a Csehszlovák parlament képviselőjévé, ahol küzdött Kárpátalja autonomiájáért. Pártjának programjában volt a Saint Germain-i békeszerződés feltételeinek betartása, a ruszinok elukránosítása elleni küzdelem. Bár a párt deklarálta függetlenségét, a valóságban a vezetői magyarbarátok voltak és kaptak támogatást a magyar kormánytól. Kurtyák Iván kiemelkedő személyiség volt, mint politikus. Felszólalásainak fő témája úgy a parlamentben mint a nemzetközi konferenciákon a Kárpátaljai Rusz autonomiája volt. Tevékenységének fő célja- a Kárpátaljai Rusz visszcsatolása Magyar-országhoz. Elhunyt 1933-ban.
Bródy András
(1895-1946)
Ismert politikus, tanár, újságíró. Született 1985. július 2-án Kövesd községben, Bereg megyében. 1914.-ben elvégezte az Ungvári Tanítóképzőt és Nagybocskó községben lett tanító. De hamarosan besorozzák katonának, a frontra kerül, megsérül és hazajön Kárpátaljára. 1920-ban Kurtyák I.-al közösen alapítói a Kárpátaljai Földművelő Szövetségnek. A pártalapító Kurtyák I. halála után (1933) vezeti ezt a pártot. Mint a párt elnöke a Csehszlovák Parlament tagja lett, egészen 1938-ig. Ezen kívül a Duchnovics Társaság elnökségi tagja is volt, magyar nyelvű szatirikus folyóiratok szerkesztője: Tyukodi pajtás, és a Kárpáti Futár, kiadja a Ruszkij Visznék c. újságot 1923-1939 között. 1938 szeptemberétől a Kárpátaljai Központi Népi Tanács képviselőjeként tárgyal a Csehszlovák Kormánnyal, októberben a kormány kinevezi Kárpátalja Autonóm Kormánya első miniszterelnökének. 1938 novemberében letartóztatják „államellenes tevékenység” vádjával,1939 februárjában szabadult, majd a Tátrában volt rehabilitáción. Mikor Kárpátalját visszacsatolták Magyarországhoz, visszatért Ungvárra. 1939 májusában a Magyar Parlament Alsóházi képviselője lett, ahol a az autonómiáért küzdő ruszin képviselők élére állt. Politikai ténykedése teljes egészében egyetlen célnak - a Kárpátaljai ruszinok teljes autonomiájának kiharcolása- volt alárendelve. 1944 augusztusában a Szlovák felkelés idején Bródy megkisérelte felvenni a kapcsolatot a szovjetekkel, de ez nem járt sikerrel. 1945-ben letartóztatták, 1946-ban halálra itélték a magyar hatóságokkal történt együttműködés vádjával és kivégezték. Irodalmi munkái megjelentek német nyelven (A Kárpátaljai Rusz a Szent István koronája alatt (1939) és a Pánszlávizmus és a Kárpátaljai Ruszinok (1934). Az 1920-1930-as években gyakran játszották színdarabjait (A pénz mint az ördög és a Spekulánsok). Fia, ifj. Bródy András festőművész, Magyarországon élt.
Festőművészek
Roskovics Ignácz
(1854-1915)
Kárpátalja egyik legismertebb 19. századi festője, Roskovics Ignácz született 1854. szeptember 28-án a Zemplén megyei Szlavkovci községben görög-katolikus papi családban. Az Ungvári gimnáziumban tanult, ahol első tanítómestere Heverdle Ferenc professzor, akadémikus festő volt. Későb Vidra Ferdinánd tanítványa lett.Már középiskolás korában elhatározta, hogy képzőművész lesz. 1875-ben a tehetséges tanuló sikeresen felvételizik a Budapesti Festészeti Akadémiára, ahol az ismert magyar festők – Benczur Gyula és Székely Bertalan tanítványa lesz. 1879-ben Párizsba megy, onnan Münchenbe, ahol tökéletesíti festészeti technikáját. 1882-1883 éveket Rómában tölti, ahol a renesszánsz nagy festőinek képeit tanulmányozza. Rómából visszatér Ungvárra, ahol hosszú ideig rajztanárként dolgozik, már 1885-től állandó jelleggel Budapesten él. Művészetének leg termékenyebb időszaka az 1880-1890-es évek. Monumentalistaként válik ismertté. Az Eperjesi templom festményei (1891), a Sznéna-i templom freskói (Szlovákia), az „Örömhír”a Maria-Radnai kolostorban (Románia), Budapesti templomok képei – a Szent István bazilika, a Józsefvárosi római katolikus (jelenleg görög-katolikus) templom a Rózsák terén, a Budai Királyi vár Szent István termének- ezek korántsem teljes felsorolása Roskovics I. munkáinak. 1882-ben a vallási témájú festmények és ikonográfiáért díjat nyert, 1900-ban állami díjban részesült, 1902-ben Lotz Károly díjban. Roskovics I. szoros kapcsolatot tartott szülőföldjével, e gyönyörű tájjal, ahol született, felnőtt, ahol családja lakott. Kárpátalján Roskovics készítette el a Krasznoporívi, a Nagy-Kopányai (Vörösmart-i) templomok képeit, az Ungvári Ceholnyai templom képeit. A Szent Cirill és Metod – a szlávok apostolai festménye a Kárpátontúli Képtárban Ungváron van kiállítva. Szülőföldjén végzett nagy munkáiért őt bízták meg Hodinka Antal hatkötetes munkájának „Az Osztrák-Magyar Monarchia szóban és képekben” a következő részei illusztrálásával: Az Ungvári vármegye és a ruszinok. Élete utolsó éveit megnehezítették látáscsökkenése, ez fokozódott, több szemműtéten is átesett, egyéb betegségek is sújtották. Budapesten halt meg 1915-ben.
Hrabar Igor
(1871-1960)
Ismert festőművész és művészettörténész, Hrabar Igor született 1871. március 25-én Budapesten. Édesapja: Hrabar Emmanuel, a Magyar Parlament képviselője és édesanyja - Dobrjanszky Olga, az ismert politikus Dobrjanszky A. leánya. Gyermekkora Kárpátalján telt a Csertezsnoje községben (jelenleg Szlovákia). Gyermekkorában sokat hallott Oroszországról, az orosz történelemről és irodalomról a nagyapját látogató vendégektől. 1889-ben édesanyja gyermekeivel Igorral és Volodimirral Oroszországba költözött, Jegorjevszkbe, ahol abban az időben lakott férje Hrabar Emmanuil, mivel menekült a magyar hatóságok üldözése elől. Igy lett Igor orosz állampolgár, bár egész életén át nem felejtette el, hogy Kárpátaljai Ruszról származik. Oroszországban elvégezte a Szent Pétervári Egyetemet és a Festészeti Akadémiát 1898-ban. Tanulmányai folytatásához Münchenbe utazott, ahol Hollósi és A. Alibe iskolájában megismerkedett ezek oktatási módszereivel, melyek nagy hatással voltak rá. Abban az időben Münchenben nagyon népszerű volt a plenner festészet és az impreszionizmus. Hrabar I. képei – a Szeptemberi hó (1903), Februári galambkékség (1904), Téli napsütés, portréi híressé tették a festőt és értékes kiállított képei lettek a Moszkvai Tretyjakov Galériának. Hrabar I. mélyen kutatta az orosz történelmet, ő társszerzője az Orosz Művészet Történelme c. műnek (1906-1916). 1936-ban kinevezik a Szovjet Művészettörténeti Intézet igazgatójává, még ugyanabban az éveben a Szovjet Tudományos Akadémia tagjává választják, majd 1947-től a Szovjet Művészeti Akadémia tagjává is. A II. Világháború után, amikor Kárpátalját átnevezték Kárpáton túli területté és hozzácsatolták a Szovjetúnióhoz, kapcsolattartása a rokonokkal könnyebbé vált. Az ismert festőművész elhatározza, hogy az újonnan szerveződő Kárpáton túli Művészeti Múzeum számára ajándékozza munkáinak gyűjteményét. Ez 1955. június 1-én történt. A rokonok és földiek óriási fogadást rendeztek. Megvendégelték a híres földijüket a ruszin konyha ételeivel, melyekre gyermekkora óta emlékezett, megszervezték a Horjáni rotonda (Árpád kori templom) meglátogatását, Ungvár városnézését. Ez felejthetetlen élmény volt a művész számára. A hozott és a múzeumnak ajándékozott művei között voltak művészetének különböző szakaszaiból származó képek: Arany ősz, Üveg lekvárral és almák, Hrabar Olga, Hrabar Vladimir, portréi, Önarckép sapkában, Zuzmara napkaeltekor. A kiállítás megnyitója 1955. június 5.-én volt. Hrabar remélte, hogy szülőföldjén még élhet és festhet is. Ez azonban nem valósulhatott meg. 1960. május 16-án hunyt el.
Erdelyi Béla
(1891 -1955)
Erdelyi Béla a kárpátaljai festőiskola egyik megalapítója. Kárpátalja, Európa és a világ egyik leghíresebb művésze. A Munkácsi gimnáziumban tanult, majd elvégezte a Máramarosi Tanítóképzőt 1911-ben. 1911-1916-ig Budapesten a Képzőművészeti Intézetben tanult, tanítómesterei Révész I., Károlyi Ferenc és mások. Festőművészi és rajztanári diplomái megszerzése után Erdelyi Munkácson rajztanárként dolgozik a Polgári Iskolában, gimnáziumban és szemináriumban, alkotó tevékenysége nagyon aktív. Mestersége tökéletesítése céljából Münchenbe utazik, ahol tanulmányozza a klasszikus képzőművészeti munkákat, az ismert Németországi portréfestők munkáit. Európában ismerte meg az impresszionista festők műveit. Hazatérve Kárpátaljára, Erdelyi rajztanárként dolgozik az Ungvári kántortanítóképzőben. Boksayval közösen alapítják 1928-ban a nyilvános magán rajziskolát, melynek tanitványi között ott vannak a később nagy hírnévre tett szert festőművészek, mint Kocka A., Kontratovics E., Boreckij A., Soltész Z. és mások. Egyidejűleg sokat fest, erről tanúskodik számos kiállítása Ungváron, Brünnben, Prágában. 1929-ben kiutazik Franciaországba, ahol külön-böző helyeken fordul meg. Ismert festőművészek munkáit tanulmányozza. Nagy hatással volt rá a Hargilesi vár festőkolónián való tartózkodása. Itt sokat fest, munkáit kiállítják Párizsban a Chans Elisee-n, valamint Belgiumban. Megbizonyosodott róla, hogy a világ művészete Párizsban készül és ennek kulminációs pontja Sesanne művészete. Visszatérve Franciaországból, megszervezi 1931-ben Ungváron a Kárpátaljai Rusz festőművészeinek egyesületét, annak elnöke lesz. A 30-40 években Erdelyi festményeit kiállították Kárpátalján, Bratislavan, Kassán, Brünnben, Eperjesen, Budapesten, Bécsben, Varsóban, Münchenben, Rómában, Velencében, Nápolyban. Ismert művei: „Az ifjú festőnő” (1928), „Anders Osterlind arcképe” (1930), „A. Sz. arcképe” (1950), „Balog Klára művésznő portréja” (1951) és mások. Erdelyi megérdemelten tartozik a kárpátaljai festészeti iskola alapítói közé. Ismert tanitványai voltak Kocka A., Kontratovics E., Boreczki A., Mikita V., Medveczki M., Hercz J., Szemán F., és mások. Élete utolsó évei nagyon nehezek voltak. Üldözték eszmei meggyőződéséért. Első lépésként 1947-ben leváltják az Uzshorodi képző- és iparművészeti szakközépiskola éléről, később megvádolják kozmopolitizmussal és burzsuá formalizmussal, megfosztják a Festőművészek Területi Szövetségének vezetésétől, melyet lényegében ő alapított. Életében utolsó kiállítása Uzshorodon 1954-ben nyílt meg. Uzshorodon 1955. szeptember 19-én halt meg. A Kálváriai temetőben van eltemetve.
Boksay József
(1891-1975)
A Kárpátaljai festőművészeti iskola egyik alapítója, Kárpátalja egyik legnagyobb alkotója, nemzetközileg ismert festőművész, született 1891. október 2-án Kobölecka Poljana községben. Nagyapja, apja, bátyja és családja több tagja is görög-katolikus pap volt. Gyermekkora óta szeretett festeni, amiről a Munkácsi gimnázium 4. osztályában készített önarcképe is tanúskodik. A gimnázium befejezése után, 1910-ben a Budapesti Képzőművészeti Akadémia pedagógiai szakára vették frel. Roskovics Ignác festőművész (az Ungvári gimnázium tanára) javaslatára Boksay elhatározta, hogy képzőművészeti pályára lép. Tanára volt az ismert festő, Révész Imre, aki hosszú ideig lakott Nagyszöllősön, Kárpátalján. Az Akadémia elvégzése után, 1914. augusztus 1-én besorozzák katonának. 1915 tavaszán orosz fogságba kerül, onnan csak 1918-ban kerül haza és elkezdi pedagógiai tevékenységét az Ungvári polgári iskolában. Ettől az időtől Boksay életét a festészetnek szenteli. Tevékenységének fontos oldal a 20-30 években készült vallási tematikájú képei. A legismertebbek a Szentbeszéd c. kompozíció, Aranyszájú Szent János a liturgián (1927), A Keleti Egyház tanítói és mások. A 30-40 években számos kiállításon vesz részt Prágában, Brünnben, Pozsonyban, Kassán, Budapesten, Ungváron, Munkácson. Ezen időszakának legismertebb munkái: Bogdán község, Voloszjanka község, Őszi tájkép, Hucul lakodalom és mások. 1940-ben, amikor Kárpátalját visszacsatolták Magyarországhoz, a terület festőművészei új egyesületet hoztak létre – a Kárpátaljai festőművészek Egyesületét, melynek egyik alapítója volt Boksay József. A 40-50 években egy sor nagy kompozíciót fest – A tutajosok, Virágzik a kökény, Az arany ősz – és mások, melyek általános elismerést hoztak a festőművésznek. Továbbra is részt vesz képeivel kiállításokon Ukrajinában, a Szovjet Únióban és külföldön. Nagy érdemeket szerzett az Ungvári Művészeti Iskolában mint pedagógus, valamint a Lembergi Képzőművészeti Főiskola végzőseinek felkészítéséban. Elhunyt 1975. október 19-én Ungváron, sírja a Kálvária temetőben van. A Kárpátaljai (Kárpáton túli) művészeti múzeumot róla nevezték el, nem messze a múzeumtól szoborkompozíciót állítottak fel Boksay J. és Erdelyi A. (1994).
Manajló Fedor
(1910-1978)
Manajló Fedor a Kárpátaljai képzőművészeti iskola egyedi arculatának legmeghatározobb alkotója. Született 1910. október 19-én, tanítói családban a Munkácsi Járási Ivanovci községben. A Munkácsi gimnáziumban tanult, ezt 1928.ban elvégezte és még ugyan abban az évben felvették a Prágai Felsőfokú Művészeti-ipari iskolába, ahol professzionális monumentalistákat és alkalmazott dekorációs művészeket képeztek. Diák korában vakációkban Manajló F. járta a Hucúlföldet, etnográfiai anyagot gyűjtött. 1932-ben Franciaországban járt – úticéljai között Párizs, Marszely, Lion szerepltek. 1932-ben Prágában kiállítás volt – „A Kárpáti Rusz népművészetének Karácsonyi Vására” címmel, itt Manajló F. nagy sikerrel állította ki festményeit. Még ugyan ebben az évben festi meg „A szegény öreg” című nevezetes festményét. 1934-ben sikeresen befejezi Prágai tanulmányait és hazatér Kárpátaljára, ahol aktívan kapcsolódik be a terület kulturális és társadalmi életébe, a Képzőművészek Társaságába, melyet Erdélyi A. vezet. 1936-tól a Munkácsi járási Ivánovci községben tanít, 1937-tő 1945-ig az Ungvári Szakmunkásképző Iskolában. A 30-as évek legismertebb festményei: „Gyermek kisbáránnyal” (1934), „Gyász” (1938), ”Huculka” (1939), „Nagyapa unokájával” (1939). Festészetére az ekszpresszió, romantika, epikajellemzőek. 1946-tól aktív szerepet vállal a Kárpátaljai Festők Szövetségében, 1947-ben a Kárpátaljai festészeti Galéria igazgató-helyettese, 1949-től 1957-ig az Ukrajnai Festőművészek Szövetségének területi szervezetét vezeti. Pedagógiai tevékenységét 1955-ig folytatta az Ungvári Művészeti Szakközépiskolában. Manajló F., mint a többi festő is, a 40-50 években ideológiai nyomás alatt volt, de sikeresen ábrázolja festményein a ruszinok életét, a múlt és jelen jellegzetességeit. Manajló F. műveinek kiállítása Ungváron (1961) és Kijevben (1962) nagyon fontos események voltak a művészeti életben, és később a Moszkvai (1964) kiállítás „A Régi és Új Kárpátalja”, ahol Manjlo F., Kocka A., Erdelyi A. műveit állították ki óriási sikert arattak és bebizonyították, hogy a Kárpátaljai festészeti iskola európai szintű. Manajló F., 1972-ben Ukrajna érdemes művésze, 1974.-ben Ukrajna népi festőművész címet kapott. Elhunyt 1978. január 15-én Ungváron, itt is nyugszik a Kálvária temetőben. Manajló Fedor alkotói munkássága tiszteletére állami emlékmúzeumot hoztak létre, amely az ungvári családi házukban műkődik. A fia, Manajló Iván festőművész, aktivan részt vett a múzeum létrehozásában és, a Szovjetunió szétesése után – a fennmaradásában. Manajló Fedor munkásságáról és az életpályáról ezen a weboldalon tudhat meg többet: https://www.manaylo-art.com/hu/fedor-manaylo-creative-legacy
Andy Warhol
(1928-1987)
A Pop-Art művészeti irányzat vezető személyisége, festő, grafikus, fényképész, született Pitsburgban (USA) ruszin családban. Szülei emigráltak Amerikába a Kelet-Szlovákiai Mikov községből 1909-ben. Andy előbb kirakatrendező tanfolyamon tanult, majd a Carnegie Technologiai Főiskolán. Az 1945-49 években iparművészeti tanulmányokat végzett. 1949-től divatos népszerű folyóiratok illusztrátoraként működött (VOG, Glamour stb), dolgozott a lemezkiadónál is. 1960-ban Andy Warhol elkészítette a Coca-Cola és különböző tartósított (konzerv) levesek reklámját, ezek az Amerikai reklám klasszikusaivá lettek. Andy nagy figyelmet szentelt a grafikáknak. Grafikai sorozatait filmcsillagoknak vagy ismert személyiségeknek szentelte (Marylin Monroe, Elvis Presley, Mao-Ce-Tung és mások) ezek a Pop-Art klasszikus darabjai. Az 1964-68-as években Andy Warhol kísérleti stúdiót vezetett, amely a festőművészek, költők, moziszínészek, a társadalom felsőbb rétegeinek találkozóhelye volt. A 80-as évek elején Warhol pop-art stílusban sorozatot készített Boticelli Vénusz születése c. témájára, Leonardo da Vinci Utolsó vacsora c témájára, önarckép ciklust. Ezen kívül A. Warhol számos avangard némafilmet készített. A. Warhol, mint kiadó is ismert. 1969-től folyóiratot adott ki, melyben egész sorozat interjú jelent meg ismert személyekkel. 1973-tól stúdióból kábeltévé adásokat vezetett. Elhunyt New-York-ban 1987. február 23-án. Kelet-Szlovákiában, Mezőlaborcon (Medzilaborce) Andy Warhol múzeum nyílt, melynek tárgyait testvére, John adta át a múzeum számára, ő volt a múzeum fő szervezője is. Andy Warhol munkásságára az amerikai és az európai ruszinok egyaránt büszkék.
Zeneszerzők
Boksay János
(1874-1940)
A pap, zeneszerző, karnagy 1874. július 16-án született Huszt városában. Ungváron végezte a gimnáziumot, majd a Teológiát. Már 1899-től tanított az Ungvári Tanítóképzőben, ez idő alatt egyházi és világi kórusokat vezetett. 1909-től a Magyar Királyi konzervatórium zeneszerző szakát látogatta Budapesten. 1912 –től a Szinevéri, később a Sirokij Luh-i, majd Huszti paróchiákon pap, majd címzetes esperes, 1921-től püspöki tanácsos, 1924-től címzetes kanonok. 1939-től a Magyar Parlament képviselője. Mint zeneszerző, 10 misét írt, kompozíciókat fuvolára, zongorára, gyermek operettet „Idegen tollakban” címmel, solo-recitativumot zongora és vegyes kórus részére A. Duchnovics „Reményünk az Isten” című költeményéhez. Kiadta a „Cerkovnoje prosztopinije” (Egyházi éneklés egyszólamra) című gyűjteményét, az Ungvári Székesegyház kántorának, Malinics Józsefnek éneklése alapján (1906). Legismertebb műve az „Aranyszájú Szent János Liturgia”, melyet 1921.ben fejezett be. Kézirata az 1990-esévekben került elő Ungváron, megalkotása után 75 évvel. Először 2001-ben adta elő a Szent Efrém Bizánci Férfi Kórus Bubnó Tamás vezényletével.
Fenczik Stefan
(1892-1946)
Pap, pedagógus, újságíró, politikus. Született Nagy Lucskán 1892. október 13-án. Budapesten és Bécsben végezte a teológiát, majd Párizsban jogot végzett. 1918-ban Budapesten és Bécsben zenei tanulmányokat végzett, még ugyan abban az évben pappá szentelték. Széles körű pedagógiai tevékenységet folytatott. Ő szerezte a Ruszin Himnusz zenéjét (1919). Két ruszin népdal gyűjteményt adott ki (1921-1923). 1929-ben kinevezték az Ungvári teológiai szeminárium rektorhelyettesévé. Fenczik S. aktív politikai tevékenységet folytatott, együttműködött Bródi A-al. Mint újságíró, számtalan beszámolót írt azokról a konferenciákról és kongresszusokról, melyeken maga is részt vett. Szerkeztette a „Karpato-ruszkij holosz”, „Nás puty”, „Molodájá ruszj” c újságokat, 1938-ban, Kárpátalja visszacsatolásakor Magyarországhoz a Magyar Felsőház képvise-lője lett. Könyvet írt a ruszinoknak nyújtandó autonómiáról. 1945-ben a szovjet Titkosszolgálat letartóztatta, majd halálra ítélték és 1946.03.30-án az Ungvári börtönben golyó általi halállal végezték ki.